|
|
1996 óta dolgozunk és ténykedünk a sport
világában, immáron sok-sok saját szervezésű
táborral versenyekkel a hátunk mögött.
Csapatunkat elismert gazdasági és pénzügyi
szakemberek, egyben sikeres sportvezetők és
edzők alkotják akik főleg az utánpótlás
terén értek el nagyszerű sikereket úgy a
hazai mint a nemzetközi színtéren.
Célunk a sportolók, az egyesületek és a
sportért dolgozók segítése támogatása. Ezen
belül is kiemelt szerepet betöltve az
utánpótlás, a gyerekek, az utánpótlás edzők.
Sajnos nagy dolgokra a sportmegoldások se
képes, de mindent megteszünk hogy sok-sok
apró segítséggel előremozdítsuk
eredményeiket, sportpályafutásukat.
Edzőtáborainkkal ami kiemelt szerepet tölt
be a sportolók fejlődésében eredményeiben,
nem az a célunk hogy szállásgyűjteményt
készítsünk, hanem hogy a rengeteg jó és
rossz szolgáltató közül kiválasszuk Önöknek
a legjobbakat az igényeik
figyelembevételével, és a lehető
legszínvonalasabb, gazdaságilag
legelérhetőbb táborozási lehetőségeket
kínáljunk sportolóiknak sok-sok kialkudott,
és általunk szponzorált kedvezményekkel
amiket csak a sportmegoldások által
edzőtáborozók vehetnek igénybe.
Szeretnénk segítséget nyújtani Önöknek, a
sportegyesületeknek, utánpótlás csapatoknak
azzal hogy megfelelő helyszínt kínálunk
edzőtáboraikhoz, tervezett programjaikhoz.
Az ország legmegfelelőbb helyszíneit nem
csak összegyűjtve, hanem sportágakra bontva
nyújtunk segítséget, kínálunk
elképzeléseiknek megfelelő helyszínt hogy
sikeresen feltudjanak készülni a közelgő
versenyekre, megmérettetésekre....
Edzőtáborainkat minden profi és amatőr
sportegyesületnek, klubnak ajánljuk akik
felkészülésüket legyen az akár téli vagy
nyári, új helyen, megújult erővel kívánják
megtartani.
A Sportmegoldások felkutatja
és bemutatja azokat a helyszíneket ahol a
felkészülés zavarmentes és minél
tökéletesebb lehet. Táboraink többségét nem
csak a nagy múltú, hanem a kis egyesületek
is igénybe vehetik, hozzájuk alakítva az
árakat és a lehető legszínvonalasabb
szolgáltatást. Személyre
szabott táborozási ajánlatunkat kérje
elérhetőségeinken, hogy partnereink közül
szempontjaiknak, elképzeléseiknek leginkább
megfelelő helyszínt tudjuk ajánlani !
• Partnereink
mindegyikénél a Sportmegoldások által
táborozó csapatok külön kedvezményekben
részesülnek.
• Az
egyébként fizetős szolgáltatásokat
ingyenesen vehetnek igénybe
• Több
táborunkba pedig még a meghirdetett árnál is
olcsóbban táborozhatnak általunk
• Egyes
partnerünket választva pedig még plusz
költség-visszatérítést is kaphatnak. 
• Nincsenek
rejtett költségek, a leírások a fotók a
teljes valóságot tükrözik
További célunk hogy megoldásainkkal,
publikációkkal, hasznos információkkal
elősegítsük a klubok, vezetőik, sportolók
fejlődését, előremenetelét, népszerűsítsük
őket. Információkat nyújtsunk az
érdeklődőknek, weboldalunk látogatóinak,
segítsük őket a tájékozódásban.
Sportmegoldások Team
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|