Az aikidó  egy tradicionális alapokra épülő modern, japán harcművészet. Alapítója Uesiba Morihei, ismertebb nevén O-szenszej, azaz „nagymester”, „nagy tanító”.

Az amerikai futball – vagy ahogy az USA-ban és Kanadában hívják: futball – egy csapatjáték. A játék célja, hogy a labdát az ellenfél end zone-jába vigyük és ezzel pontokat szerezzünk. A labdát lehet hordani, dobni vagy passzolni. Pontot többféleképpen lehet szerezni; a labda gólvonal mögé vitelével, a gólvonalon áthaladt csapattársnak való passzal vagy kapura rúgással. A játékot az nyeri, aki a megszabott időn belül a legtöbb pontot szerzi.

Minden csapat egyszerre 11 játékossal vesz részt a pályán zajló játékban. A csapat összeállítása minden időkérésnél vagy szünetben változtatható, tetszőleges számú cserével. A csapatok három elkülönített csoportra vannak osztva, ezek: Offense Team (támadó), a Defense Team (védekező) és a Special Team (különleges csoport). Az NFL-ben egy csapat 53 játékossal rendelkezik összesen, és általában ezek mindegyike pályára lép minden meccsen.

Egy amerikaifutball-mérkőzés rövid, általában 5-10 másodperces támadóakciók sorozatából épül fel, melyek között 25, illetve bizonyos esetekben 40 másodperc megbeszélési idő van, tehát a játék menete nem folyamatos, ellentétben pl. a rögbivel. A kezdőrúgást (kickoff) követően a fogadó csapat visszafutó embere (kick returner) elviszi a labdát egy bizonyos pontig, ahonnan a csapat támadóegységének maximum 4 lehetőségből minimum 10 yardot kell előrejuttatnia a labdát. Ha ez sikerül, akkor a támadók first down-t érnek el, vagyis újabb négy lehetőséget az előrejutásra attól a ponttól, ahol az akció véget ért. Ha ez nem sikerül, akkor az ellenfél következik. Fontos megjegyezni, hogy a pályán lévő két csapatból egyidejűleg az egyik mindig támad, a másik mindig védekezik. Azt a pontot (egész pontosan a labdára állított, az oldalvonalra merőleges egyenest), ahol a labda van az akció (play) megkezdésekor, line of scrimmage-nek nevezik . A játékosok a line of scrimmage két oldalán állnak fel egymással szemben. Az akciók (kivéve a kezdő-, és a szabadrúgást) a snap-pel kezdődnek. A snap során a center a lábai között átadja a labdát a mögötte álló irányítónak.

Az akciónak akkor van vége, ha a labda „halott” lesz. Ez a következő esetekben fordulhat elő:

• A labda a földre kerül, vagy a védekező csapat megállítja annak előrehaladását
• Egy passz az oldalvonalon, vagy az alapvonalon kimegy a pályáról, illetve földet ér anélkül, hogy elkapták volna. Ilyenkor az előző line of scrimmage-ről indul a következő play
• A labda, vagy az azt birtokló játékos elhagyja a pályát (out of bounds).
• Pontszerzés
• Bizonyos büntetések esetén akció közben a bírók megállítják a játékot, és a labda halott lesz.

Az első Bandy mérkőzés, két londoni klub között volt, 1875-ben. Ezelőtt a mérkőzések vidéken kaptak helyet a Bury Fen Bandy klub és más Bandy klubok között.

A szabályok később alakultak ki, a kezdeti időben nem volt hivatalos szabályzat. 
Ez akkor jött létre, amikor 1891-ben megalakult Angliában a Nemzetközi Bandy Egyesület. Ezt megelőzően a csapatok a játék előtt állapították meg a szabályokat és jelölték ki a játékterületet.
Két hosszú fűzfapálcát fagyasztottak a korai brit játékokon a jégbe és a tetejüket összefogva kaput alakítottak ki. A kapuk általában olyan messzire voltak egymástól amennyit a jég megengedett.

A Bandy már Magyarországon is megvetette a lábát, igaz még nagyon az út elején jár a magyar szövetség a csapatok illetve a válogatott. Viszont ebben a  sportban is helyet követelünk magunknak.

A bridzs a whist nevű kártyajátékból alakult ki a 20. század elején. A bridzs (bridge) szó vélhetőleg az orosz „biritch” szóból származik. A whist története egészen a 17. századig nyúlik vissza, ekkoriban Angliában már játszották, noha vélhetőleg Oroszországból származik. Az első whist-könyv 1742-ben jelent meg, az első versenyt pedig 1857-ben tartották Londonban. Ekkoriban már világszerte elterjedt a játék.

1925-ben Harold S. Vanderbilt amerikai multimilliomos kidolgozta az ún. „contract bridge” szabályait, amely az akkoriban már elterjedtbridzsen alapult. A játéknak ez a verziója gyorsan elterjedt világszerte és hamarosan teljesen egyeduralkodóvá vált. 1929-ben megjelent az első bridzs újság, a Bridge World.

A bridzs szabályai kis mértékben bár, de időnként azóta is változnak. Ezek a szabálymódosítások elsősorban a pontozást, illetve a versenyek lebonyolítási rendjét érintik.

A bridzset négy játékos játssza egy pakli francia kártyával, jokerek nélkül. A két-két szemben ülő játékos alkot egy-egy párt, a két pár egymás ellen küzd. A játék célja minél több ütés elvállalása és megszerzése. Egy ütés úgy keletkezik, hogy valaki hív egy tetszőleges lapot, a többieknek pedig sorban (az óra járásával egyező sorrendben) ugyanilyen színű lapot kell tenni (akinek van). Aki a legmagasabb ugyanolyan színű lapot teszi, az viszi el az ütést. Ha valaki nem tud a hívott lappal azonos színűt tenni, akkor tetszőleges lapot tehet. Hogy ezzel mit érhet el, az attól függ, hogy milyen fajta játékot játszanak. Két fajta van:

• Adu nélküli játék: ekkor csak a hívott lappal megegyező színű lappal lehet ütni, ha valaki egyéb színt kénytelen tenni egy hívásba, akkor azzal nem szerezhet ütést.
• Játék aduszínnel. A játszma elején a játékosok (később kiderül, hogyan) megállapodnak egy színben, ami erősebb a többinél. Ezt nevezik adunak, és ennek a színnek a legkisebb lapja is erősebb, mint a többi színből bármelyik. Ha valaki hív egy színt, és az neked (már) nincs, akkor megütheted a hívást úgy is, hogy adut teszel bele. Ha többen tesznek adut, akkor az viszi az ütést, aki a magasabbat tette.

Aki ütött, annak kell hívnia a következő ütéshez, és ez így megy, amíg el nem fogynak a lapok.

A játék menete: Mint azt kiszámolható, összesen 13 ütés van egy játszmában. Szó volt az előbb arról, hogy a játékosok megállapodnak egy aduszínben. Ez a megállapodás valójában egy árverés (licit) eredménye: aki több ütés megszerzését vállalja, az mondhatja meg, hogy mi legyen az adu (vagy hogy ne legyen). A vállalást természetesen a partnerrel együtt kell teljesíteni, tehát a két játékos ütései összeadódnak. Nem lenne nagy teljesítmény az ütések felénél kevesebbet vállalni, ezért a játékosok csak a haton felül vállalt ütésekre licitálhatnak, és csak erre kapnak pontokat (ha teljesítik a vállalást). A licitet az osztó kezdi. Egy licit az alábbiakból áll: a (6-on felül) vállalt ütésszám és az aduszín (vagy adu nélküli játék) megnevezése, ami mellett a játékos a fenti ütésszámot elvállalja. Ha nem akar hét vagy több ütést elvállalni, akkor passzol. Ezután a soron következő játékos licitálhat, ha több ütést vállal, mint az előző. Ha nem, akkor passzol. Akkor ér véget a licit, ha hárman egymás után passzolnak (kivéve a legelején, ahol a negyedik helyen ülő játékos persze licitálhat). Ha a licit véget ér, akkor megnézik, hogy a vállaló játékosok közül ki mondta először azt a színt, ami végül az adu lett. Ő lesz a "felvevő", míg partnere az adott játszmában nem fog játszani ("asztal" lesz). A másik két játékost ellenjátékosoknak nevezik. A felvevő után következő játékosnak kell először hívni. Ez után a felvevő partnere az összes lapját leteríti az asztalra, hogy a másik három játékos láthassa (ezért "asztal"). Ő ebben a játszmában gyakorlatilag nem játszik, azt fogja tenni, amit a partnere (a felvevő) kér. Ezután a fent leírt módon lemegy a 13 ütés (gyakorlatilag tehát egyetlen szabály van: a hívott színnel azonos színű lapot kell tenni, ha van – úgy mondják, hogy színre színt kell tenni). Ha a felvevő legalább annyit ütött, mint amennyit vállalt, akkor ők kapnak pontokat a teljesített ütésszámmal arányosan, ha pedig kevesebbet üt, akkor az ellenfelek kapnak pontokat azzal arányban, hogy hány ütés hiányzott a teljesítéshez.

Alapvetően kétféle módon lehet a bridzset versenyszerűen játszani: páros versenyen vagy csapatversenyen. Az előbbi esetén párok mérkőznek egymással, ugyanazt a leosztást sok pár lejátssza egymás ellen és az azonos vonalon (Észak- Dél vagy Kelet-Nyugat) ülő párok teljesítményét hasonlítják leosztásonként össze. Csapatversenyen 2 legalább négyfős csapat mérkőzik egymás ellen, a leosztásokat két asztalon játsszák le úgy, hogy az egyik asztalnál az egyik csapat Észak- Dél vonalon ül, a másik asztalnál pedig Kelet-Nyugaton. A két asztalon elért eredményeket ezután összevetik egymással.

Minden évben rendeznek bridzs világbajnokságokat, Európa Bajnokságot, sőt 4 évente Bridzs Olimpiát is, amely csak nevében Olimpia, mert nem része a hivatalos Olimpiának. Előbbi kettőben páros- és csapatverseny is van, ez utóbbinál csak csapatverseny. Az első világbajnokságot 1935-ben rendezték meg.

• Dobásnál mindkét lábnak a dobóvonal mögött kell lennie.
• Az eldobott nyilat akkor sem lehet újra eldobni, ha az nem érte a táblát.
• Az elejtett nyílért a dobóvonalon belülre is be lehet lépni.

• Steel játékban csak a táblából a játékos által kivett nyilak pontértéke számít.
• Soft játéknál 'amit a gép megad' elv érvényesül.

• '01 játékok (901, 701, 501, 301 ezek ugyanazon elven mennek végig, csapat játékban 1001-gyel szokás kezdeni
• Cricket(3*20, 3*19, 3*18, 3*17, 3*16, 3*15, 3*tripla, 3*dupla, 3*bull)

• Shanghai
• Bull Master

Hazánkban az erőemelő sport az 1960-as években jelent meg, és 1968-ban volt a sportág első hazai versenye. Két évtizedet kellett arra várni, hogy a "másik nyugatról jött sportággal" a testépítéssel együtt közösen szakszövetséget alakíthasson. 1989. december 16-án Budapesten megalakult a Magyar Testépítő és Erőemelő Szövetség. Mindössze hét év telt el, és az erőemelés óriási népszerűségre szert téve, hatalmas tömegbázissal a háta mögött önállóvá válhatott !. A Testépítés és az Erőemelés szakvezetői az évi Közgyűlésen megelőzve a ’96-os Sportörvényt, döntöttek a különválásról ( a Sporttörvény értelmében mindenképpen külön kellett volna válni tekintettel arra, hogy mindkét sportág nemzetközi szövetsége AGFIS tagsággal rendelkezett. )

A Magyar Erőemelő Szövetség 1996. február 25-én alakult. Első elnökének Rónaszéki Andrást választották, aki azóta is betölti ezt a tisztséget. Az erőemelés mint versenysportág a széles tömegek előtt nem annyira ismert mint népszerűsége alapján az elvárható lenne. Az erőemelést leginkább a súlyemeléshez lehetne hasonlítani, három fogásnemből áll: guggolás, fekvenyomás, felhúzás.

A fekvenyomás, a három fogásnem egyike olyannyira népszerűvé vált, hogy önálló fekvenyomó versenyeket, Világ- és Európa bajnokságokat is rendeznek.

A fallabdát két játékos játssza egy 9,75 m hosszú és 6,4 m széles, általában parkettás pályán. A mérkőzést bemelegítés előzi meg, melynek során egyrészt felmelegítik a labdát (a hideg gumi rosszul pattan), másrészt a játékosok is bemelegítenek. Az adogatás kezdésének eldöntése az ütő megpörgetésével történik.

A fitnesz (gyakran angolosan: fitness) olyan életforma, amely a jó fizikai erőnlétet, a szív, a tüdő és a vérkeringés tartós teljesítő képességének fejlesztését, az egészséges életmódot és az esztétikus külsőt helyezi előtérbe. A wellnesstől alapvetően az különbözteti meg, hogy nagyobb szerepet kap benne az aktív, sportos időtöltés. Az 1990-es évek közepén fitnesz világbajnoki címet szerzett Béres Alexandra szerint: „A fitness elsősorban optimális fizikai és pszichikai működési harmóniát, szociális alkalmazkodóképességet, a mindennapok optimális cselekvő- és teljesítőképességét jelenti. Állapot, mozgalom és életforma.”

A fitnesz az 1980-as években kezdett szabadidős tevékenységből sportággá alakulni. A versenyeken a sportolók három számban: fürdőruhás illetve estélyi ruhás felvonulással, valamint önálló zenés gyakorlattal szerepelnek. Több irányzata is létezik, a női szépséget kidomborító hagyományosabb bemutatók mellett elterjedtek a testépítésre emlékeztető erőteljesen formált alakokat, kimunkált izomzatot díjazó versenyek is.

A női fitnesz versenyek története mindössze másfél évtizedre nyúlik vissza, mégis igen gazdag jelentős eseményekben. Először 1984-ben, az Egyesült Államokban tartottak Ms.Fitness versenyt Wally Boyko amerikai üzletember kezdeményezésére és szervezésében.

A floorball egy labdával, csapatban játszott sport.

Két nemzet is a saját találmányának tartja ezt a játékot. Az 1960-as évek végén az Egyesült Államokbanmár játszották a floorhockey nevű játékot (hasonló ütőkkel a mostaniakhoz), de ezidőtájt egy társaság Svédországban (magyar tagja is volt, Czitrom András személyében) kitalált egy másik nagyon hasonló játékot az amerikaihoz, amit innebandynak neveztek el. Céljuk, hogy a jégkorongozni vágyó, de jégkorcsolyázni nem tudó, vagy a hoki agresszivitásától tartóknak, egy legalább ugyanolyan élvezetes, ám sokkal tisztább játékot hozzanak létre. A svéd szövetség 1981-ben alakult, a játékszabályokat is ekkor rögzítették, a floorball név 1986-tól használatos, a Nemzetközi Floorball Szövetség (International Floorball Federation, IFF) megalakulásától.

A futsal (ejtsd: futszál) a nagypályás labdarúgás hivatalos, első sorban teremben játszott változata, melyet a FIFA irányít. A név a portugál futebol de Salãoból és a spanyol fútbol salaból származik, mindkettő azt jelenti: teremfoci. Létezik egy játék, aminek neve futebol de Salão, de ez nem keverendő össze a futsallal.

• 2x20 perc tiszta játékidő. (Ez azt jelenti, ha a labda játékon kívülre kerül, az óra is megáll.)
• Hosszabbítás esetén plusz 2x5 perc tiszta játékidő
• A mérkőzés győztesét meghatározó eljárás a hosszabbítás után: 5-5 db nagybüntető (a 6-os vonal középpontjáról)

Gyorsasági versenyzéshez kifejlesztett görkorcsolyatípus. Jellemzője az alacsony szárú, könnyített cipő, egy sorban elhelyezett 5×80-95 mm, illetve újabban 4×100 mm-es kerékkel. A kerekek csapágyai a súly csökkentése érdekében kisebb méretűek, mint a Fitnes korcsolyáknál (ún. mikro csapágy).

Az első deszkák kicsik voltak, keskenyek, s jóformán csak arra voltak jók, hogy kanyarodjanak velük. Az első trükknek nevezhető mozdulat(sor) a szlalomozás volt - röviddel a deszkák megjelenése után, még a legendás hatvanas évtizedben. A ’70-es esztendők ebben is változást hoztak, a deszkások elkezdtek igazán kunsztolni. Ekkor tűntek fel az első deszkagyártók is, mint George Powell és Stracy Peralta, akik neve ma is ismerősen cseng a deszkások körében. Ők alapították meg a Powell & Peralta céget, amiből mára a Powell maradt. 1973-ra Frank Nashworthy Cadiallac kerekei elhozták a deszkázás második fénykorát. Az olyan gyártók, mint a Bennett és a Tracker elkezdtek olyan kerekeket gyártani, amelyek kifejezetten gördeszkákhoz készültek. Természetesen a deszkákat készítő cégek is azonnal munkához láttak és a piacot semmi perc alatt, elárasztották új termékekkel és ötletekkel.

(Az első szabadtéri skateparkot 1976-ban építették fel Floridában. Ezt persze hamarosan több száz követte, egész Észak-Amerikában. A deszkázás pedig a vízszintesből elkezdett a függőleges felé kacsingatni, a szlalom és a freestyle kezdett veszíteni népszerűségéből. A deszkák kinézete is megváltozott, a korábban 15-17 centi széles deszkákat kezdték felváltani a 22-23 centisek.) Ez a változtatás nagyban növelte a stabilitást. A leghíresebb deszkások ekkoriban Tony Alva, Jay Adams és Tom 'Wally' Inoyoue voltak. Minden idők legismertebbje Tony Hawk, a gördeszka legenda.

A legnépszerűbb stílus ma az utcai, ami a ’70-es évek freestyle-jának és streetjének a keveréke. Félcsőben is versenyeznek ugyan, de a népszerűség különbség érzékeltetésére legyen elég annyi, hogy a legutóbbi világbajnokságon az amúgy tömött lelátók mindig valahogy éppen akkor kezdtek kiürülni, mikor a Félcső verseny indult. Ennek okát talán abban kell keresni, hogy bár látványos, egy idő után mégiscsak monoton a kívülálló számára.

A kendó, vagyis a kard útja a vívás japán harcművészete. A kendó a kendzsucuként ismert japán kardforgatás hagyományos technikáiból fejlődött ki.

A kendó egy fizikailag és szellemileg is erőt próbáló tevékenység, mely a kemény harcművészeteket ötvözi a sportos fizikai elemekkel.

A kendót gyakorlók más néven a kendókák, vagyis „akik kendót gyakorolnak”, vagy kensik, vagyis „kardos emberek”.

A kendót a hagyományosan megtervezett öltözetben és védőpáncélban gyakorolják (bógu), egy vagy két bambusz kardot forgatva (sinai) fegyverként. A kendó úgy is tekinthető, mint egy japán kardvívási stílus. A kendóban a mozgások különböznek az európai vívástól, mert eltérő a kard formája csakúgy, mint a mód, ahogyan azt használják. A nyugati stílusú vívástól eltérően a kendó vágásokat illetve szúrásokat alkalmaz a sinai meghatározott élével és csúcsával. Egy kendó edzés meglehetősen zajos más harcművészetekkel vagy sportágakkal összehasonlítva. Ennek az az oka, hogy a „kendóka” kiáltást, úgynevezett kiait használ harci kedvének megmutatására, amikor egy vágást kivitelez, elülső lábfeje dobbantáshoz hasonló mozgással ütődik a talajhoz, melynek fumikomi a neve.

Bizonyos becslések szerint közel nyolcmillió ember gyakorolja a kendót világszerte, közülük csupán Japánban kb. hétmillió. A Kódansa Meibo (高段者名簿, az Összjapán Kendószövetség dannal rendelkező tagjainak jegyzéke) szerint 2003 januárjában Japánban 1,3 millió regisztrált dan fokozattal rendelkező kendós volt. A dan fokozattal nem rendelkező kendósok száma ebben a számban nincs benne: ezen kendókák száma jelentősen felülmúlná a dan fokozattal rendelkezőkét.

A kendó része a modern japán budónak, és a japán harcművészetek lényegét testesíti meg.

A kendót ideális helyzetben egy ilyen célból épített úgynevezett dódzsóban gyakorolják, bár hagyományos sportcsarnokokat és már helyszíneket is gyakran használnak helyette. Egy alkalmas helyszín tiszta és kellően rugalmas padlózattal rendelkezik, amely megfelel a speciális dobbantó lábmunkának, melyet a mezítlábas gyakorlók használnak.

A modern kendóban vágások és döfések vannak. A vágásokat csak meghatározott célfelületeken – más néven datocu-bui - szabad végrehajtani, a csuklókon, a fejen és a testen, melyeket mind véd a bógu. Ezek a célpontok a men (a fej tetején), szaju-men és joko-men (a fej felső jobb és bal oldalán), a jobb kote - minden esetben a csuklón, a bal kote - azon esetekben, amikor a csukló emelt pozícióban van (mint például a dzsódan-no-kamae vagy más néven dzsódan), és a dó a test bal illetve jobb oldalán. A döfések csak a toroknál engedélyezettek (cuki). Mindazonáltal, mivel a helytelenül végzett döfés megsértheti a nyakat, a döfő technikák a szabad gyakorlásnál és a versenyeken gyakorta csak a magasabb dan fokozatú kendókák számára használhatóak.

A „siaiban” más szóval a versenyen csak akkor lehet pontot elérni, ha a támadást a cél ellen határozottan és pontosan hajtják végre az úgynevezett ki-ken-tai-icsi-vel, vagyis a szellem, a kard és a test mozgásának egységével. Ez annyit jelent, hogy a támadás akkor lesz csak sikeres, ha a sinai pontosan találja el a célpontot, ha a találattal egy időben érkezik a támadó első lábfeje dobbantva a padlóra, és a kendóka igazi harci szellemét a kiai kiáltás jelzi. Emellett a célt a sinai felső harmadának kell eltalálnia, és a kard mozgásirányának (ez a haszudzsi) is pontosnak kell lennie. Végül a zansinnak, vagyis a folyamatos tudatosságnak is fenn kell állnia a vágás előtt, alatt és után is, tehát a kendókának képesnek kell lennie egy újabb támadás kivitelezésére.

A versenyeken általában három bíró (sinpan) van. Mindegyikük egy-egy vörös és fehér zászlót tart a két kezében. A pontok jelzéséhez a sinpan felemeli azt a zászlót, amelyiknek a színe a pontot elért versenyző által viselt szalaggal egyezik meg. Általában legalább két sinpannak egyet kell értenie az eredményt illetően a pont odaítéléséhez. A küzdelem addig folytatódik, amíg be nem jelentik a pont elérését.

Az első versenyző, aki két pontot ér el, megnyeri a küzdelmet. Ha elérik az időkorlátot, az a versenyző nyer, aki már elért egy pontot.

Holtverseny esetén több megoldás is lehetséges:

• Holtversenyt jelentenek be.
• Hosszabbítás lesz (encsó), és az első pontot elérő versenyző nyer.
• A hantei során a három sinpan döntésével választják ki a győztest, mégpedig úgy, hogy a bírók szavaznak a választottjukra. Ez a zászlók egyidejű felemelésével történik meg.

Az 1200-as évektől formálódtak a Brit-szigeteken kislabdás játékok, úgymint a rounders, cats and dogs, cricket, stollball. A krikett játék neve a pásztorok kampós botjától származhat, amit akkoriban „cricce”-nek (ejtsd krikii) neveztek, ám a „chirchyard”, azaz templomkert is szóba jöhet.

A korai ütők inkább bunkók és botok voltak, ám a célszerűség miatt a 18. századra alakultak át egy súlyos, kiegyenesített hokiütővé, mellyel az alulról dobott labdát nagy svunggal lehet megütni. A jelenleg szabványos ütőt 1853-óta használják.

A labda eleinte kő volt, aminek veszélyessége miatt hamar más megoldásokat kerestek. Napjainkban elterjedten vörös, két félből fűzött bőrrel bevont, parafagolyót használnak. A kapu jelenleg három pálca, felül két kis botocskával, ami ha leesik, akkor az ütősnek távoznia kell. Eredetileg két tartópálcát használtak, de játszották néggyel is. A kapu mérete is változott az idővel: a 17. században 2 méter széles volt.

A krikettlabda kerülete 22,4-22,9 cm, a tömege 156–163 gramm között van, a színe az éjszakába nyúló meccsek miatt fehér, zöld varrással. Létezik női, fedettpályás, és vakok számára kidolgozott szabályzat is. A dobócsapat (fielders) 11 tagja kb. 26 nevezett helyet foglalhat el – ez a taktikától függ.

Az általában négyévente (a Nemzetközi Krikett Tanács által) megrendezett világbajnokságon legutóbb,2003-ban 14 ország indult. Ezt Ausztrália nyerte, a 2 millió dolláros díjjal együtt. A következő bajnokságot 2007-ben rendezik meg, Guayanában, ahol egy 200 millió dollárost stadiont építenek a rendezvényre.

A bajnokságnak két változata van:

• ODI – az egynapos, illetve
• Test – a többnapos, hosszú játék.

A többi profi sporthoz hasonlóan részletes statisztikákat készítenek a meccsekről, és a játékosokról. A legtöbb futást Sri Lanka gyűjtötte India ellen egy négynapos mérkőzésen 1997-ben: 952-t, míg ellenfele csak 537-et teljesített. A legrövidebb meccsen ugyancsak Sri Lanka verte meg Zimbabwét, akik csak 35 pontot szerzett 2004-ben. A legeredményesebb ütős az ausztrál Allan Border, aki 156 hosszú meccse alatt 11 174-szer futott, 205 futást csinált 1987-ben Új-Zéland ellen, és átlagosan 50 futást teljesített. A kidobás nélküli legtöbb futást, számszerint 400-at Brian Lara (West-Indies) vitte véghez, 2004-ben Anglia ellen. A legsikeresebb dobó a Sri Lanka-i M. Muralitharan, aki 13-szor dobott ki tíznél több ütőst, és átlagosan 6 ütőst ejtett ki meccsenként. James Laker Anglia színeiben 1956-ban kiejtette a teljes ütőscsapatot, akik összesen csak 53 futást teljesítettek ezalatt.

Egy mérkőzés 4 negyedből (innings) áll, minden negyedben szerepet cserélnek a csapatok: hol pályaszéliként, illetve ütősként játszanak. Tehát mind a két csoportnak kétszer van ütési joga. Ha nem fejezik be mind a négy negyedet az elején meghatározott időben, a meccs döntetlen, a pontokra való tekintet nélkül.

A játék célja 

Az a csapat nyer, amelyik több pontot gyűjt a játék végére. Pontot csak az ütősök gyűjthetnek, a pályaszéliek célja az, hogy az ütő játékosokat kiejtsék a játékból a kapuk labda általi ledöntésével. Egy negyednek akkor van vége, amikor csak egy ütős marad a pályán, a többieket kiejtették.

Az 1970-es évek közepe táján alakult ki, elsősorban az Egyesült Államokban és valamivel később Nyugat-Európában. Megalapítói az amerikai Mike Anderson és a német Georg Brückner volt. A kick-box első elnevezése sportkarate, majd all-style sportkarate volt, később egységesen a kick-box elnevezés használata vált elfogadottá.

Az alapítók egyik fő célja az volt, hogy az ütéseket és rúgásokat használó távol-keleti eredetű harcművészetek – a (japán eredetű) karate, a (koreai eredetű) Taekwondo és a (kínai eredetű) kung-fu, valamint a thaiföldi eredetű muay thai – mozgásanyagát továbbfejlesztve, azokat ötvözve a boksz technikákkal, egy önálló, deklaráltan verseny-centrikus küzdősportot hozzanak létre. A kick-box nem tagadja a tradicionális gyökereit, de önmagát nem harcművészetként, hanem egy modern küzdősportként határozza meg.

Ma a kick-boxot különböző alosztályokra szokták osztani: full-kontakt (FK), light-kontakt (LK), semi-kontakt (SK, az amerikai sportkaratéban pointfightnak nevezik). A kick-box ágazataihoz különböző egyesületek is tartoznak. A legnagyobb a World Kickboxing Association (WKA), és a World Association of Kickboxing Organizations (WAKO), aminek több mint 90 tagja van, csakúgy, mint az IASKA-nak (International Amateur Sport Karate Association). A kick-box versenyeken a sportolók küzdelmi, formagyakorlat és aerokickboxing versenyszámokban versenyeznek, a nők és a férfiak külön.

A küzdelmi versenyszámokat öt szabályrendszerben rendezik. Ezek alapvetően abban különböznek egymástól, hogy az akciók (ütések és rúgások) végrehajtásánál a kontrollált félerejű (a semi-kontakt és light-kontakt szabályrendszerekben), vagy a teljes erejű (a full-kontakt, low-kick és thai-kickboxing szabályrendszerekben) végrehajtás engedélyezett. A semi és light-kontakt küzdelmeket egy 8*8 méteres tatamival borított küzdőtéren, míg a teljes erejűeket ökölvívó ringben vívják. Érvényes találati felületek: fej elölről és oldalról (a semi-kontaktban a tarkó is), a test elölről a nyak és az öv között a test oldalvonaláig, a low-kick ill. a thai-kickboxing szabályrendszerekben a comb ill. az egész láb is. Engedélyezett a lábsöprés.

Semi-kontakt: félerejű, kontrollált akciók engedélyezettek, a bírók minden érvényes találatnál megállítják a küzdelmet, és megítélik a találatért járó pontokat (ezek, a technika nehézségétől függően 1, 2 vagy 3 pont értékűek lehetnek). A több pontot elérő versenyző nyeri a mérkőzést.

Light-kontakt: félerejű, kontrollált akciók engedélyezettek a non-stop jellegű, folyamatos küzdelem során. A három pontozó bíró a küzdelem során számolja az érvényes találatokat (a semi-kontaktnál ismertetett pontértékeknek megfelelően) és a menetek végén az ún. tízes szisztéma alapján pontoznak (a jobb versenyző kap tíz pontot, a rosszabb arányosan kevesebbet). Az nyer, aki több menetben volt jobb (pont egyenlőség esetén is meg kell jelölni győztest).

Full-kontakt: teljeserejű akciók engedélyezettek a non-stop jellegű, folyamatos küzdelem során. A bírók a menetek végén a tízes szisztéma alapján pontoznak, az ellenfél leütése/kiütése szabályos.

Low-kick: teljes erejű akciók engedélyezettek a non-stop jellegű, folyamatos küzdelem során, a full-kontak szabályrendszerben engedélyezett technikákon túl megengedett a combok rúgásokkal történő támadása is, a bírók a menetek végén a tízes szisztéma alapján pontoznak, az ellenfél leütése/kiütése szabályos.

Thai-kickboxing: a low-kick szabályrendszer szerinti küzdelem, ahol az egész láb támadása, valamint néhány speciális thai-box technika (pl. térdelés) használata is megengedett. A sportolók a küzdelmi versenyeken kötelezően védőfelszerelést viselnek: védőkesztyű (a semi-kontaktban nyitott kezes, a többi szabályrendszerben zárt kezes), lábvédő, sípcsontvédő, fejvédő, fogvédő, herevédő. A thai-kickboxing versenyeken lábvédőt nem, helyette gumis bokavédőt viselnek a versenyzők. Hivatásos mérkőzéseken fejvédőt nem használnak a versenyzők.

Ma úgy gondolják, hogy a korfball a kosárlabda leszármazottja a svéd rinkbollon keresztül.

A történet szerint a XX. század elején egy holland testnevelő tanár, Nico Broekhuysen egy mind lányok, mind fiúk által egyszerre játszható sportot keresett az osztálya tanítására. Végül 1902-ben svédországi újta során játszotta a rinkbollt, majd hazatérve kitalálta a korfball szabályait.

A korfballt mind szabadtéren, mind teremben szokták játszani egy két térfélre osztott pályán. Mindkét térfélen található egy állvány (felnőtteknél 3,5 m magas, fiatalabb korosztályoknál alacsonyabb is lehet), tetején egy kosárral. Ez az állvány a pálya végétől a térfél harmadánál van felállítva. A játékhoz használt labda nagyon hasonlít a focilabdához. Egyszerre két, nyolcfős csapat játszik, amelyek célja, hogy az ellenfél korfjába (kosarába) juttassák a labdát. A két csapat a két térfélen (támadó és védekező térfél) el van osztva, így csapatonként egy térfélen két lány és két fiú található.

Pontot a labda kosáron fentről-lefelé történő átjuttatásával lehet szerezni. Fontos szabály, hogy a labdával sem futni, sem azt pattogtatva vezetni nem szabad, valamint, hogy a fiúk csak a fiúk, a lányok pedig csak a lányok ellen védekezhetnek. Minden második gól után a játékosok térfelet váltanak, így a korábbi védők támadók lesznek, a támadók pedig védők. Félidőben – sok más sporthoz hasonlóan – a korfballban is a szerepek helyett a térfelek cserélődnek.

Észak-Amerika legrégebbi sportága. A játék leírásáról szóló írásos emlékek egészen a XIII. századig nyúlnak vissza. A bot, az ütő, a labda már az emberiség kezdetétől létezik a világ minden táján. Kanada területén élő irokéz indiánok vallásos rituálékon játszották különböző ceremóniákon.

Az indiánok törzsjátékában mindkét oldalon akár ezer ember is részt vehetett. A kapuk a sziklák vagy fák voltak, amelyek nagy távolságra is lehettek egymástól. A játékok napkeltétől napnyugtáig, de két-három napon át is tarthattak.

Erről az európai szemnek különös játékról először egy francia misszionárius, Jean de Brebeuf tudósított, 1636-ban. A görbe ütő miatt, ami nagyon hasonlított a püspöki bothoz, lacrosse -nak nevezte el, ami franciául keresztet jelent.

A francia telepesek 1800 körül kezdték el rendszeresen játszani. Rögzítették a pálya nagyságát, a szabályokat és csapatonként a játékosok számát. A kanadaiak a lacrosse-t 1859-ben nemzeti játékká nyilvánították. A XX. század elejére egész Amerikában elterjedt.

A nyári olimpián 1904-ben mutatkozott be és az első olimpiai bajnok Kanada csapata lett. Viszont 1908-ban már száműzték a világjátékokról.

Európában előbb Angliában, majd Skóciában terjedt el. 1928-ban, 1932-ben és még 1948-ban is szerepelt bemutató jelleggel az olimpián.

Napjainkban szerte a világon több százezren űzik, férfi és női ága is van.

A pálya mérete 100x55 méter. A kapu 100x180 cm. A labda tömör gumi, átmérője 6,3 cm, súlya 185 gramm. Az ütő nyele fém, többnyire alumínium, hossza 100–182 centiméter. Az ütő végén "kosárka" van, ami zsinórból font hálóból áll, s akár 25 centiméter nagyságú is lehet.

A pályán 9+1 fő tartózkodhat. A csapat 20–23 játékosból áll. Az ütközés, mint a jégkorongban, megengedett. A játékidő 4x15 vagy 3x20 perc.

A kapus teljes védőfelszerelésben véd. Az ütője jóval nagyobb társaiénál. A játékosok derékig szintén védőfelszerelésben játszanak, természetesen sisak is van a fejükön. A férfi lacrosse játékban felfedezhetőek az amerikai futball, a kosárlabda, a gyeplabda, a jéghoki és az európai futball elemei is.

A női szakág annyiban különbözik, hogy a pályán 11+1 fő tartózkodhat, s ami a legfontosabb, tilos az ütközés.

1982-ben egy, a lacrosse-ra épülő új sportág jött létre, amelyet az inter-crosse-nak neveztek el. Az új sportágból 1987-ben nemzetközi játékokat, 1999-ben pedig már világbajnokságot rendeztek. Ezt a játékot ma világszerte két és fél millióan játsszák.

A játékra vonatkozó szabályok az egyes szervezetek szerint eltérőek lehetnek, bár alapjaiban egyeznek. A Magyar Polo Clubban illetve a magyar bajnokságban a HPSZ szabályok szerint játszunk, azaz a FIP ( Federation of International Polo) szabályait tekintjük mérvadónak. Ezen kívül lehetőség van arra, hogy a versenyszervezők a lehetőségeken belül saját maguk rendelkezzenek bizonyos előírásokról a versenykiírásban (pl. chukkerek száma)

A szabályok a játékosok és a lovak biztonságát szolgálják. A legfontosabb az ún. ’line of the ball” és a „right of way” joga. Ez a megütött labda haladási irányának képzeletbeli vonala, illetve az a sáv, amelyen labdát megütött játékos lovagol, a vonal bal oldalán (’off-side’) . Annak a játékosnak van joga a vonalon lovagolni, aki megütötte a labdát. Ezt a vonalat tilos a játékos előtt keresztezni, mert az bukáshoz, balesethez vezethet. Megengedett viszont az ellenfél lelovaglása (ride off), ha az ütközés szöge 45 foknál kisebb és a lovak válla vagy csípője, illetve a lovasok válla érintkezik, de a könyök használata tilos. A védekezés másik szabályos módja az ellenfél ütőjének megakasztása (hook). Az ütő csak jobb kézben lehet, ami rossz hír a balkezes játékosok számára.

A teljes méretű játéktérnek hosszában 300 yardnak (Kb:275 m) (1 yard 0,912 m) széltében 200 yardnak (kb:180 m) kell lennie palánk nélkül, amennyiben palánkos akkor 300 yard (kb:275 m) hosszú és 160 yard (kb:140m ) széles lehet.

Átlagos mérkőzésnek 6 chukkerből kell állnia . A mérkőzésen belül a chukkerek számát változtathatják a torna szervezői. Ez nem lehet 8 chukkernél hosszabb, a hosszabbítást kivéve. Minden mérkőzés félidejénél 5 perces szünetet, és minden egyéb chukker között 3 perces szünetet kell tartani. 5 perces szünetet kell tartani a hosszabbítás első chukkere előtt is, ha van ilyen. Ha 7, vagy 5 chukkeres a mérkőzés akkor a negyedik, illetve a harmadik chukker után kell tartani az 5 perces szünetet. Az említett szüneteken kívül a játéknak folyamatosnak kell lennie

1947-ben kiírásra kerül a Motocross des Nations, tíz évvel később az egyéni világbajnokság a fél litereseknél, 1962-ben a 250, ill. 75-ben, a 125-ös géposztályban is. A motocross szabályai a kezdetek óta alig változtak. A pálya hossza általában 1500-2500 m. hosszú, min. 6 m. széles, teljesen zárt, önmagába visszatérő, természetes és mesterséges akadályokkal kiépített körpálya. Fontos eleme a rajt egyenes, mely min.85, max.125 m hosszú, beépített, 40 versenyző egy sorból történő indítására alkalmas rajtgéppel. A közönségsiker nagyban függ a pálya területének jó kiválasztásától, a nyomvonal kijelölésétől, mert jó esetben a látványos, izgalmas küzdelmek az egész pályán jó láthatóak. A szabályoknak megfelelően a pálya vezetésének, akadályok,fordulók kialakításának a versenyzők biztonsága érdekében olyannak kell lennie,hogy az átlagsebesség az 55 km/ órát ne haladja meg. Két akadály (ugrató) között min. 30 m. távolságnak kell lenni, a cél előtti szakaszon már akadály nem lehet. Az a versenyző, aki a futam közben elhagyja, vagy levágja a pályát, kiesett a versenyből. Ugyan ez vonatkozik arra is, aki szándékosan akadályozza, feltartja versenyzőtársait. Az elsőként célba érkező versenyző a futam győztese, az őt követők befutási sorrendjük szerint a helyezettek és ennek megfelelő helyezési pontot kapnak. A versenyek két futamosak és a helyezési pontok összesítése alapján hirdetnek versenyeredményt. Világszerte igen sok kategóriában bonyolítják le ezt a versenyágat (50, 65, 85, 125, 250, és 500 ) valamennyit csak szólóban, de világbajnokságot csak 125, 250 és 500- ban, ill. oldalkocsis géposztályban.

A játékvezető az enyhébb szabálytalanságokért (pl.: előre passz stb.) tolongást, a súlyosabbakért szabadrúgást vagy büntetőrúgást ítélhet.

Mi az a Savate? Ha az ember a harcművészetekre gondol, általában a keleten kialakult ágazatok jutnak eszébe, pedig Európában is jött létre számos harcművészet. Ilyen a Savate is. A szó jelentése régi cipő, lábbeli, az 1800-as években hordott cipőre utal.

A savate jelenleg négy ágazatot foglal magában, melyből a legnépszerűbb a sport savate, azaz a Francia-box, a szorítóban űzött versenysport. A többi ág, melyek kevésbé ismertek a La Canne, mely legfőképp a víváshoz hasonlatos botos küzdelem, a Savate defense amely az "utcai verekedésekből" merített önvédelem, és a Savate form, ami egy modernebb kondicionáló mozgásforma.

Magyarországon jelenleg a Francia-box, és a Canne oktatása folyik, különböző klubokban.

A szörf szó angol eredetije a surf, s az bukóhullámot jelent. Főként a Hawaii-szigetek partjainál, de más tengerpartokon is megfigyelték, hogy a víz mozgásának iránya és erőssége, valamint a tengerfenék tagoltsága (talapzati gyűrődések) sajátos, tarajos bukóhullámokat gerjeszt, amelyeknek a part irányába igen nagy a tolóereje.

A szumó egy japán eredetű küzdősport. Kevés közös vonása van a hagyományos birkózással, eredete és a használt technikák alapján a legközelebb talán a cselgáncshoz és az aikidóhoz áll. A küzdelmek során két rikisi csap össze egy kör alakú küzdőtéren (dohjó).

A tájfutás vagy tájékozódási futás

• rövidtávú

A tájfutáshoz speciális tájfutótérképet használnak. Általában 1:15 000-es vagy 1:10 000-es méretarányú részletes topográfiai térképek ezek, speciális nemzetközi jelkulccsal. A verseny során erre a térképre nyomtatják a pályát is, illetve a felkeresendő ellenőrző pontok számát.

Társastánc 

Pogo, Boogie-woogie, mambó, merengue, rock and roll, salsa, szving, argentin tangó és a cha-cha-cha

Versenytánc

Modern tánc

Jazz tánc 

Divattánc

Showtánc 

Kontakt improvizáció

Kortárs tánc

A standard táncok 

Angolkeringő 

Tangó

Bécsi keringő 

Slowfox

Quickstep 

Cha-cha-cha 

Szamba 

Rumba 

Paso Doble

Jive

A teke golyókkal és bábukkal űzött sport, ill. játék. A 28,5 m hosszú, többsávos (sávonként 1,7 m széles) pálya első 6,5 m-e a játéktér, pályatest felőli végén az 5,5 m hosszú és 35 cm széles gurítódeszkával. Az általában fehér műanyagból készült kilenc bábu magassága egyenként 40 cm, tömege 1750-1800 gramm. A tekegolyó tetszőleges színű tömör műanyag, átmérője 16 cm, tömege 2,8-2,9 kg. A versenyzők összesen 120-at gurítanak (négy pályán 30-30-at), amelyek fele teligurítás (minden gurítás kilenc bábura történik), másik fele tarolás (addig gurítanak, amíg minden bábu le nem dől).

A tíz bábuval játszott teke a bowling. Itt a pálya hossza 18,3 m, egy sáv szélessége 107 cm. Az 1-től 10-ig számozott, műanyagból készült bábuk magassága 38,1 cm, tömegük 1530-1640 kg. A golyó átmérője 21,6 cm, súlya max. 7,25 kg. A golyón ujjtartó lyukak vannak a biztosabb golyófogáshoz.

A tekesportág versenyszámai: férfi és női csapat, férfi és női egyes (napi egyéni, illetve összetett, továbbá - újabban - sprint), férfi és női páros, ill. vegyes páros.

A tekéhez hasonló játék már az ókori Egyiptomban is létezett, a legkorábbi leletet 7000 éve egy piramis maradványai között találták. A korai középkorban vallási szertartások részeként is említenek egy tekejátékot. Különböző változatait ismerték a középkori Angliában, Németalföldön, ill. német nyelvterületen. Az USA-ban a XIX. században, a játék kilencbábus változatának betiltása idején alakították ki a bowlingot (szabályait elsőként 1895-ben rögzítették).

A Nemzetközi Bowling Szövetség (International Bowling Association, IBA) 1925-ben, a Nemzetközi Bábusportok Szövetsége (Fédération Internationale des Quilleurs, FIQ) 1952-ben alakult, utóbbi egységesítette a kilenc- és tízbábus tekejátékok szabályait, és 1953-tól évente, ill. kétévente VB-ket és kontinensversenyeket rendez.

Magyarországon már a középkorban ismertek különböző tekejátékokat. Elsősorban falusi kocsmák mellett építettek döngölt agyagú pályákat, ahol kis golyóval, eltérő számú bábura, különböző szabályok szerint gurítottak. A sport-szerű tekézés a 19. sz. végén alakult ki. 1934-ben négy budapesti klub életre hívta a Magyar Tekézők Szövetségét (MATESZ). Az első csapatbajnokságot 1936-ban, az első egyénit 1938-ban írták ki.

Az első magyarországi bowling versenyeket a nagyobb budapesti szállodákban az 1980-as évek végén rendezték, még tekepályákon. 
1989-ben a MATESZ-en belül létrejött a Bowling Szekció, 1996. júliusában pedig a Magyar Bowling Szövetség (MABOSZ). A MATESZ és a MABOSZ 1996. decemberében Magyar Bábusportok Szövetsége néven egyesült, de ezen belül mindkét szövetség megtartotta önállóságát. E szövetség neve 2003. április 14.-e óta hivatalosan Magyar Bowling és Teke Szövetség.
Magyarországon 1964-ben (nem hivatalos) EB-t, 1988-ban VB-t rendeztek.

A testépítés, mint sportág a XVIII század végén jött létre. Valójában nagyon sok sportnak az alapja, mivel abszolút ellenállásos edzés a test össze izma számára. (Az egyéb sportágak általában csak az adott mozgásformához célizmokat edzik a speciális edzésmódszereikkel, de nyilván egy rövidtávfutónak nem csak a futóedzés, hanem a testépítés alapú súlyzós lábedzés is sokat segít.)

A vízisí rég óta ismerős eszköz, valahogy mindig is az elithez tartozónak érezzük, talán ez az oka annak, hogy távolság tartóan kezeljük. Nem kellene!! Az biztos, hogy nem egyszerű lécre pattanni, de nincs lehetetlen! Láthatóan egyre több motorcsónak kavarja a vizet folyóinkon, vizeinken, és innen csak egy bátor ugrás a „síelés a vízen”.
Az érzés pedig kolosszális!!! Csúszni a sima vízen olyan, mint amikor szűz hóban síelünk (tehát télen és nyáron is van földöntúli érzés). Én azt mondom, ha lehetőségünk adódik rá, és szemben jön az élmény, ne hagyjuk ki, ne is gondolkozzunk rajta, egyszerűen álljunk vízisílécre!!

A sportágat sokan űzik szabadon, Dunán, Tiszán, és a mono léces csúszást egészen jól elsajátítják. Persze gyakorolni kell és nem árt egy oktató, de ez minden sportra igaz (nem győzöm elégszer hangoztatni). Az öröm sízés szintjére viszonylag gyorsan eljutunk, viszont a szlalom technikához több kell. Először is ott a bója pálya, meg kell egy speciális motorcsónak, ami kimondottan vízisí vontatásra szolgál, na és az erre a célra szánt szuper léc. .. és akkor jön a síző, aki szemmel láthatólag a fizika határait feszegeti, meglepően sok sikerrel. A versenyeken pedig igazi megmérettetésnek lehetünk szemtanúi, amikor a bójákat kerülgetve vízfüggönnyel takarják el az eget az igazi profik. Természetesen az amatőrök is felzárkóznak a mezőnyhöz, és talán köztük még nagyobb a verseny, a kihívás egy gyilkos keringőre, a mindenek felett álló élményért. 

Érdekes, hogy az ennek a szenvedélynek hódolók tábora viszonylag szűk.

A wushu, más néven modern wushu vagy verseny wushu, valójában sport, amely a tradicionális kínai harcművészetet értelmezi újra.